2011. február 11., péntek

Hétköznapi romantika

Igencsak szavahihető bennfentesek szerint Kismiska István volt az egész kapitányság legtürelmesebb rendőre. Kell-e nagyobb bizonyság erre, mint az a tény, hogy harminc évi szolgálat után is kitartóan várta az előléptetést.
Egyszer már majdnem megtörtént a csoda, szájról szájra járt a hír, hogy hamarosan feljebb léphet a ranglétrán. Márpedig nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Lett is aztán nagy csalódás, amikor kiderült, hogy előléptetésről szó sincs, csupán annyi történt, hogy hősünk személyi aktáját véletlenül elcserélték.
Egy napon aztán valaki azt tanácsolta neki, hogy művelje, képezze magát, mert e nélkül a mai, nehéz időkben nem viszi semmire. Felvette hát az egyetlen öltönyét, nyakkendőt kötött, karon fogta az asszonyt, és hosszas informálódás után, életében először, elindult a képtárba.
Az igazat megvallva, eleinte nem igazán kötötte le a dolog. Az absztrakt festmények kusza, áttekinthetetlen és elszórt pöttyei bántották a szemét, később pedig egy kicsit már meg is szédült tőlük.
Aztán az egyik teremben megpillantott egy hatalmas képet, mely telt idomú, meztelen nőt ábrázolt, meglehetősen kacér pózban. Élénk érdeklődéssel, majd egyre nagyobb megbotránkozással nézte. Az asszonyt meg a gyerekeket átküldte egy másik terembe, mondván, ez nem nekik való. Ő azonban nem mozdult. Maga sem tudta megmagyarázni az okát, de úgy érezte, itt valami törvénytelenség történt, támadás az emberi szeméremérzet ellen, ami mellett ő, mint hivatalos közeg nem mehet el szó nélkül.
Tanácstalanul álldogált egy darabig, mert azt sehol sem tanították neki, hogy ilyen esetben mi a teendő. Ekkor egy terebélyes asszonyság közeledett feléje, aki korábban az bejáratnál tárlatvezetőként mutatkozott be.
-- Hát ez meg mi! – rivallt rá Kismiska, annak biztos tudatában, hogy itt pillanatokon belül intézkedések foganatosítása forog majd fenn.
-- Mi lenne? Romantika – vetette oda a nő, csak úgy, foghegyről, s megállás nélkül továbbriszálta magát.
-- Romantika, ro…man…ti…ka – ízlelgette Kismiska a számára új, de roppant dallamos kifejezést. – Ezt már hallottam valahol. Hiába, a műveltség az műveltség. Én biztosan másképp mondtam volna.
Este aztán annak rendje, s módja szerint munkába állt, átvette a járőrszolgálatot. Az utcákat róva egyre a bűvös szót ízlelgette magában, mint varázsigét, mely kaput nyit egy másik világba.
Már későre járt az idő, amikor az egyik parkból kiáltozás ütötte meg a fülét. A bokrok mögül egy feldúltan hadonászó meztelen nő ugrott ki.
-- Romantika, romantika? – lépett oda hozzá önérzetes mosollyal Kismiska, mintegy jelezve, hogy átlagon felüli műveltség tényállása forog fenn.
-- Egy francot romantika! Nem látja, hogy majdnem megerőszakoltak! – üvöltött fel a hölgy.
Ő pedig arra a következtetésre jutott, hogy ennek a műveltségnek nincs semmi értelme.