M. Szlávik Tünde: Gyerekszáj

Nem hiszem, hogy gyermekeim váltják majd valóra be nem teljesült álmaimat, de izgalmas ötleteik vannak, az szentigaz. Főleg a kisebbiket birizgálja a pályaválasztás nagy kérdése.

A minap azzal lepett meg minket, hogy golfbajnok lesz. Mi nem korlátozzuk a gyerekeket, két kikötésem van csupán, ne legyen belőlük rendőr vagy tanár, azokból kijutott már a családnak, de golfbajnoknak lenni roppant egészséges dolognak tűnik, tehát érdeklődve hallgattam a további fejtegetést: – Csak egy a baj, hogy még nem tudok ütni, nincs labdám, ütőm és lyukam sem, amibe üssem. - A gyerek tehát roppant pozitívan áll az élethez, a fenti hiányosságok nem törik le az önbizalmát, csupán bagatell apróságok az önmegvalósítása során.

Valójában sokkal prózaibb foglalkozást szeretne űzni. Négyéves kora óta pap akar lenni, hogy láthassa a Jóistent. A biztonság kedvéért megkérdeztük a tiszteletes urat, hogy ő látta-e már a főnökét, s a nemleges, ám a boldog véget követő találkozóra utaló válasz után megpróbáltam meggyőzni a kicsit, hogy nem olyan sürgős még az a randevú. Újabb érvei viszont lehengereltek: a papoknak szép nagy házuk van, és mindenki figyel rájuk, ha beszélnek. Éreztem ugyan némi kritikai felhangot, de az ember ne vitatkozzon egy négyévessel, mert gyereknek nézik.

 Másodikos korára bővült a repertoár: pap lesz és rockénekes. Persze, nem bírtam ki gizdáskodás nélkül, mondván, kisfiam, még soha nem hallottalak énekelni.

– Azért nem, mert mindig magamban énekelek, anya. De egyfolytában. Csak némán. – Ebből ugyan viszonylag kevesen éltek meg eddig, de hátha legyőzi a rajongókat az újdonság varázsa, morfondíroztam. Technikailag simán megoldható, minimális erősítésre van csak szükség, a kiadott CD-k pedig korlátlanul bármire felhasználhatók. Csak a spirituális vonulatot nem értettem még, de a kölyök megnyugtatott, hogy Gergő tiszteletes bácsi is mindig gitáron kíséri az Urat, ő legfeljebb egy kicsit vadabbul játssza majd az Ábrahámnak sok fia volt-ot. Rögtön be is mutatta léggitár tudását a bakugrásokkal együtt. Aztán felállítottuk a székeket, s én azon tűnődtem, be kellene lesni néha azokra a hittanórákra. Azóta sokat gyakorol, már hangokat is ad ki, igaz, a saját fülét elővigyázatosságból betömeszeli a fülhallgatóval, aztán zeng az udvar a kamu angoltól.

Most harmadikos. Még mindig pap akar lenni, és számítógépes játékokat is fog tervezni. Csak azt nem tudja, ezt engedélyezi-e az egyház. Ismét a felsőbb hatalmaktól kértem segítséget. Megkérdeztem az esperes urat, aki szerint a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, egy kilenc éves pap nyugodtan bármit végezhet másodállásban. Kicsim azóta olyan játékokon töri a fejét, amiben le kell győzni az ördögöt, aki beveti minden agyafúrt gonoszságát. Mindenképpen úgy kell csalni, érvel, hogy a jó győzzön, akit ezután hófehér kis angyalszárnyak emelnek fel a mennybe.

Az este elcsíptem egy beszélgetést: - Apa, a bácsit, akinek az Úr azt mondta, hogy vigye el a mentőautót, elkapták a rendőrök. A papokat is megszólította az Isten, akkor őket is elviszik egyszer? -  Ezután a férjemnek az alkotmány mibenlétét kellett elmagyaráznia, majd szóba jöttek a törvények, a választások és a választási csalások. Nekem ez a gyerek gyanús. Addig rendben van, hogy pap lesz. De politikus?

Mozgalmas évek állnak előttünk...

( A szerző így vall magáról: azt csinálom, amit szeretek: tanítok. Minden évben csapatnyi potenciális régész, egyiptológus, mítoszkutató ül az általam tanított osztályokban. Tudom, hogy aztán bolti eladó, meg fodrász, meg közmunkás lesz sokukból, de megtanítom őket vágyakozni az irodalom és a történelem után. Ez néha több, mint a lexikális, mérhető tudás. Ez megmarad. Az írás egy régi-régi szerelem, csak sok évig nem volt kinek írni. Írok, és ettől  boldogabb vagyok, mint valaha voltam életemben.)