2011. február 24., csütörtök

Szeszmentes menyegző

Az idősebbek még talán emlékeznek rá, hogy annak idején, amikor Gorbacsov átvette a Szovjetunió vezetését, s meghirdette reformjait, ezek között kiemelt hangsúlyt kapott az alkoholizmus elleni küzdelem.
Amolyan jó szovjet módszer szerint bevezették a szesztilalmat, ami azt jelentette, hogy az italboltok naponta csak néhány órára nyithattak ki, akkor is csak korlátozott mennyiségű szeszesitalt adhattak el. Még az éttermekben és bárokban is tilos volt munkaidőben alkoholt felszolgálni. A tilalom betartását szigorúan ellenőrizték. Aminek aztán, többek között, az lett a következménye, hogy soha annyian nem itták kávéscsészéből a vodkát, mint akkoriban.
Az igazi alkoholista azonban olyan, mint a virág, neki megtiltani nem lehet. A vegyészi képességgel megáldott szesztestvérek hamarosan rájöttek, hogy számos egyéb termékben is található némi alkohol, vagy más bódító anyag. A legnagyobb természetességgel kenték a kenyérre a cipőkrémet, majd nagyokat haraptak bele. Ha hozzájutottak egy korsó sörhöz, menten belefújtak egy kis légyölő sprayt, s perceken belül úgy tántorogtak, mintha végigvedelték volna az éjszakát. A városi buszon fojtogatott a tömény pacsuliszag, mert már reggeli előtt felhörpintettek egy-két üvegcse olcsó kölnit.
Aki vezető beosztásban volt, annak különösen vigyáznia kellett. Ha alkoholt fogyasztott, vagy csak részt vett egy olyan rendezvényen, ahol italoztak, menten felállították a székéből. Nekik példát kellett mutatnia.
Az egyik párttitkárnak a lánya épp akkor tartotta a lakodalmát, a város legjobb éttermében. Halogatni nem lehetett, mert a hölgynek igencsak gömbölyödött a hasa. Ám már a szervezés legelején politikai probléma merült fel. Egyfelől, az örömapa az ő pozíciójában nem engedélyezhetett egyetlen korty alkoholt sem a rendezvényen, még a gyanúját is el kívánta kerülni annak, hogy lánya esküvőjén italozás folyik. Másrészt, a szépszámú rokonságnak, melynek nagy része már emelkedett hangulatban érkezett meg a faluból, elég nehéz lett volna megmagyarázni a szeszmentes lakodalmat.
Ekkor aztán valakinek mentő ötlete támadt. A menyasszony nagynénje a szomszéd utcában lakott. Az ő házában halmozták fele a rengeteg sört, bort, pálinkát ládaszámra. Megsúgták a vendégeknek, aki inni akar, az sétáljon át oda. Viszont az étteremben csak ásványvizet és üdítőt szolgáltak fel.
Megkezdődött a mulatság, és tilalom ide, ásványvíz oda, este nyolcra már dülöngélt a vendégsereg apraja-nagyja. Csak az képezett kivételt, aki már hullarészeg volt. Észlelték ezt a kiküldött ellenőrök is, csak azt nem értették, mitől rúgtak meg ezek az emberek, amikor ők egyetlen pohárban sem találtak alkoholt.
-- Magának hogy sikerült ilyen szépen felönteni a garatra? – kérdezték az egyik ingatag atyafit.
-- Hát, itt helyben inni nem lehet, át kell menni a szomszéd utcába. Aztán, tudják, hogy van ez: ha már ott vagyunk, nem egy pohárral iszunk, hanem legalább egy fél üveggel. Elvégre, nem szaladgálhatunk ötpercenként, még azt hinnék, hasmenésünk van – adta meg a magyarázatot, aztán kitámolygott az étterem ajtaján.