Amikor egymáshoz érnek az árnyak, a park életre kel. Tolvajok osonnak itt minden este, hogy álmot lopjanak a sötétség leple alatt. Ez az álom tartja őket életben. Kisimítja a reménytelenség ráncait, hogy hajnalban tiszta szívvel induljanak a kincset rejtő szemeteskukák, az ingyenkonyha, vagy épp a sarki kocsma felé.
Kezdetben mindenkinek jutott egy-egy pad, aztán újabb és újabb árnyak bukkantak elő a város rejtett bugyraiból. Hogy honnan és miért, azt nem kérdezte senki. Errefelé kérdezni nem szokás.
A régiek helyet szorítottak a beköltözőknek. Előbb csak ketten, később már hárman is birtokoltak egy-egy padot. Aztán egy napon izmos, fiatal csavargó jelent meg. Elégedett fennhéjázással nézett végig a harmincas aggastyánokon és reszketeg negyveneseken, aztán végignyúlt az első, épp üres padon. Amikor pedig felrázták, hogy húzódjon arrább, két kiadós ökölcsapással adta tudtukra: itt most már ő az úr.
A három korábbi lakó menedéket talált a szomszédos fák alatt, de a parkba beköltözött a félelem. És ez a félelem egyre nőtt. Hideg fényében szinte fürdött az új jövevény. Előbb csak az ételt-italt dézsmálta meg, aztán már részt követelt a koldusok bevételeiből, a tolvajok és guberálók zsákmányából is.
Aki tehette, elköltözött, a többiek pedig tűrtek és igyekeztek mind távolabb húzódni tőle. Csupán két zsebes próbált mindenáron a kegyeibe férkőzni. Mivel a többiek rendszeresen eltitkolták a bevételeik egy részét, a két szolgálatkész csatlós egy idő után a helyszínen hajtotta be a sarcot.
A főnök roppant elégedett volt, s hogy kifejezze elismerését, pillanatok alatt félrerugdosta a szomszédos padok lakóit, hogy emberei méltó lakrészhez jussanak mellette. Most aztán jutott ételre, de még inkább italra, a többiek pedig rettegve bújtak össze a földre terített kartondobozokon.
Ám egy reggel, ahogy az elcsigázott szemekbe nézett, a csavargó is félni kezdett. Mindenütt csapdát sejtett, aljas árulást, és mindenkiben árulót. Már elaludni sem mert. Minél inkább félt, annál többet ivott, és minél többet ivott, annál jobban félt. Már a zsebesekben sem bízott, mert rájött, hogy meglopják, de nem merte nekik megmondani, hiszen rajtuk kívül nem számíthatott senkire.
Abban az évben hirtelen jött a tél. Este még langyos szellő lengette a tépett kartondobozokból rakott tűz lángját, melynek melegénél a csavargó és emberei a sárga földig leitták magukat. Aztán hirtelen lehűlt a levegő, a park régi lakói összebújva, testmelegükkel tartották egymásban az életet. Reggelre dér borította a fákat.
Hajnalban az ágrólszakadtak szinte lábujjhegyen indultak szokásos zarándokútjukra. Csak este vették észre, hogy a három testbe örökre belefagyott a lélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése