Mónika csomagol. Hetek, hónapok óta halogatta a döntést, még reménykedett, hogy egyetemi diplomával, nyelvvizsgával hátha szüksége van rá e kis hazának, de most már döntött: elmegy külföldre, munkát vállal valahol, valamit. Hét hónapja járt állást keresve, városról városra, már a kétkezi munkát is elvállalta volna, de kiröhögték: túlképzett ember nem kell, mert az előbb-utóbb okoskodni kezd, hamar kinyílik a csipája.
Szóval Mónika elutazik, mint ahogy a többi tíz-vagy százezernyi fiatal, aki már nyakába vette a világot. Esetenként kalandvágyból, de többnyire, mint Mónika is, azért mert itt nem volt szükség a munkájukra, tudásukra. Hogy hányan vannak, nem tudja senki, nem tartja számon senki. Ki van találva ez az Európai Unió, a munkaerő szabad áramlása azt jelenti, hogy csak keletről nyugatra, a tőke szabad áramlása pedig azt, hogy csak nyugatról keletre.
Pedig hányszor, de hányszor elmondták gyönyörű ünnepi beszédekben a mi drága politikusaink, hogy nekünk nincsenek hatalmas olaj-, gáz- vagy aranykészleteink, az egyetlen kincsünk, amire ezt az országot építeni lehet, az a tehetség, a kiművelt emberfő. Amelyik most elmegy. Ami még nem lenne baj, hadd tanuljon, tapasztaljon, de egyáltalán nem biztos, hogy hazajön. A kinti fiatalok azt mondják, aki ott lehúzott öt évet, kialakult a baráti köre, netán párt talált magának, az, még ha akar is, nehezen illeszkedik már vissza.
Volt miniszterelnökünk, született Gyurcsány Ferenc azon kesergett egy beszédében, hogy a magyar fiatal nem elég mobil, nem akar külföldre menni, egészségügyi minisztere, Horváth Ágnes pedig azt mondta, hadd menjenek el a magyar orvosok, majd visszajönnek. Hát nem jönnek. Azt elfelejtették elmondani, hogy ezeknek az embereknek a taníttatását óvodától szakvizsgáig a magyar adófizetők állták, így ezzel a pénzzel megajándékoztuk azokat a nálunk jóval gazdagabb országokat, ahol két kézzel kaptak a képzett munkaerőn.
Különben sem nagyon izgatja ez a kérdés a politikusainkat. Évek óta várom, hogy a parlamentben bármelyik padsorból feláll valaki és azt mondja: ez így nem mehet tovább, hiszen pusztulunk, veszünk… De nem, nem állt fel senki. A Magyar Tudományos Akadémia egy néhány százmilliós alapot ugyan létrehozott, amelyből sikerült öt évre hazahozni hat világszerte elismert fiatal magyar tudóst, de ez csak csepp a tengerben. Csak a BKV-nél ennek a többszörösét fizették ki végkielégítés formájában.
Szóval az agyelszívás folytatódik tovább. És már nem csupán a koponyák kelnek útra, hanem, a munkáskezek is. Mónika becsomagolt.
-- Mónika, gyere vissza, hiszen itt szükség van rád! – kiáltanám utána, de már hátra sem néz. Én meg Illyés Gyulára gondolok, aki Nem volt elég című versében ezt írta: „Mert sem erő, sem bölcsesség nem lehet elég, hogy megójja a házat, amelyben lakója nem lelheti meg a helyét.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése