2011. január 8., szombat

Az ígéretek földje

Messze innen, a szöveghegyeken túl, valahol Pannóniában történt, hogy választásokra készülődtek. Mint az már ilyenkor lenni szokott, a kampány során a jelöltek minden lehetőséget megragadtak, hogy találkozhassanak a választópolgárokkal. Jöttek erre, mentek arra, végül eljutottak Pusztafalvára is, ahol korábban még a madár sem járt.
Össze is gyűlt a település mind a huszonöt választópolgára, hogy meghallgassa a beszédeket, pedig igencsak hideg szelek fúttak az öreg csűrben, melyet direkt erre az alkalomra söpörtek föl. A széket mindenki otthonról hozta magával, a nyolc jelöltnek is jutott egy-egy hokedli.
Az első jelölt nem sokat kertelt, azonnal belevágott a dolgok kellős közepébe. Kijelentette, hogy ez így nem mehet tovább, mégis csak tarthatatlan, hogy az öt pusztafalvi gyerek a szomszéd faluba jár iskolába. Megválasztása esetére nyolctantermes általános iskolát ígért tornateremmel.
Ezzel aztán alaposan feladta a leckét a többieknek, valamennyien úgy érezték, hogy ennél feltétlenül nagyobbat kell mondaniuk, különben semmi esélyük. Így hát a következő rátett egy lapáttal, két szolgálati lakást és egy orvosi rendelőt ígért az iskola mellé. A harmadik postahivatalt és játszóteret, a negyedik ravatalozót és művelődési házat helyezett kilátásba, az ötödeik szerint pedig erre épül majd meg az autópálya.
A kistelepülés lakossága szájtátva hallgatta a nagyratörő terveket, pedig a java még csak most következett.
A hatodik jelölt annak a véleményének adott hangot, hogy az ilyen földhözragadt gondolkodás csak konzerválja az évszázados lemaradást. Szerinte minden feltétel adott ahhoz, hogy a falu idegenforgalmi centrummá váljék. A kacsaúsztató helyén világszerte ismert fürdőhelyet lehetne kialakítani, a szőlőhegy pedig szinte kínálja egy sípálya kiépítésének lehetőségét. Három-négy luxusszálló felépítésével igazán csábító körülményeket lehetne teremteni.
A hetedik felszólaló kivételesen egyetértett azzal, hogy a lehetőségek korlátlanok, ám ő nem idegenforgalmi, hanem kulturális központot képzelt ide, hatalmas stúdióval, mely elsőként a harangozó bácsi katonatörténeteit filmesítené meg.
Ám az utolsó jelölt mindenkin túltett. Elmondta, hogy a környezet, a levegő tisztasága miatt ez a hely ideális egy csillagászati obszervatórium létrehozására. Ez később kibővülhetne egy űrrepülőtérrel is, melynek különösen nagy hasznát látná a falu, mert ide a busz úgysem jön be.
A programbeszédek után percekig csönd honolt a csűrben. Mindenki a tervek és távlatok varázsában lebegett. Ám az első sorban ott ült az öreg harangozó, aki annyira süket volt, hogy még nagy erőfeszítések árán is csak szófoszlányokat hallott az egészből.
-- Mikorra is ígérték az urak azt az utat? – kérdezte, miután komótosan felállt. – Mert ide tavasszal meg ősszel még gumicsizmában sem lehet bejönni.
Az ámulat csöndje egy szempillantás alatt felháborodásba csapott át.
-- Maga meg mit kötözködik! – förmedt rá a mögötte ülő. – Azt hiszi, lehet csak úgy, felelőtlenül ígérgetni a mai gazdasági helyzetben?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése