Egy rádió története

Egy rádiót hagyott rám annak idején boldog emlékezetű nagyapám. Mondván, legyek mindig tájékozott, mert a mai világban elveszett az ember, ha nem tart lépést a változásokkal. A rádió egyszerű volt, mint a világ, amelyben gyártották, nem voltak benne mindenféle csippek és csuppok, csak lámpák és tekercsek. Még én is szét tudtam szedni, ha összerakni nem is mindig sikerült.

Szóval,  hallgattam a rádiót. Elégedetten nyugtáztam: miközben a rothadó kapitalizmus odaát lassan, de biztosan agonizál, mi úgy fejlődünk, mint a pinty. Azon már némileg meglepődtem, amikor bemondták, hogy utol fogjuk érni a Nyugatot, elvégre mi a fenének kell versenyt futni egy haldoklóval. Ám értetlenségemet fiatal korommal, és az élettapasztalat hiányával magyaráztam.

Megnyugodtam, amikor azt mondták, rendszerváltás van. Később azt hallottam, ez nem is rendszerváltás. Aztán azt, hogy mégis. Leváltották a rádió és a televízió elnökét, mondván: nemzetellenesek. Aztán kiderült, hogy tényleg leváltották őket, de mégsem nemzetellenesek. Közben arról beszéltek, hogy a közszolgálati média pártsemleges, egy nappal később pedig azt fejtegették, hogy nem egészen ez a helyzet.

Egy rádióműsorban győztek meg arról, hogy akinek egy csöpp esze van, az bekötteti a gázt, mert messze ez a legolcsóbb fűtőanyag, szinte fillérekbe kerül. Szaladtam is azonnal, beszereztem az engedélyeket, elkészíttettem a terveket, fizettem, mint a katonatiszt. Épp a kazánt szerelték, amikor egy illetékes a rádióban azt mondta, drasztikusan emelni kell a gáz fogyasztói árát, méghozzá rövid időn belül, mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan.

Kezdtem ideges lenni, és hogy végre tisztán lássak, egyre többet hallgattam a rádiót, méghozzá teljes hangerővel. Közeledtek a választások. Csak úgy feszült rajtam a kilósban vásárolt flaneling, amikor a kormánypárt egyik prominens képviselője azt mondta: a magyar nép bölcs és igazságos, jól tudja, kire van szüksége. Ám büszkeségem csak a választás másnapjáig tartott, mivel ugyanez a prominens személyiség kijelentette: a magyar nép óriási hibát követett el, melynek következményeit még fel sem tudja fogni.

Új szakasz vette kezdetét. Türelmetlenül hallgattam a rádiót, vártam, hogy végre bemondják: kezdődik a választási ígéretek betartása, a felvirágzás, a másképp. Ehelyett mi derült ki? Hogy meg kell húzni a nadrágszíjat. Ekkor valami elementáris düh töltött el, és a készüléket kidobtam az ablakon.

Amióta nem hallgatok rádiót, felszámolták a munkahelyemet, kicsalták a kárpótlási jegyeimet és elárverezték a házamat. Bizonyos értelemben mégis könnyebb, mint azelőtt. Most legalább tudom, hogy mi a helyzet.