Hálalányok

Az öreg Suszter sohasem kereste cipőjavítással a kenyerét, világ életében erdész volt, ahogy már a nagyapja is. Mint évtizedek óta mindig, ezen a reggelen is elindult, hogy körbejárja birodalmát. Már magasra hágott a nap, amikor, amikor leült egy mohos tölgyfa tövébe, hogy elfogyassza az elemózsiáját. Ekkor csörtetést hallott a bokrok közül, majd egy ugyancsak riadt fiatalember bukkant elő.

Az öreg igencsak elcsodálkozott, amikor a fiatalemberben Jenőre ismert, aki a környéken igen neves személyiség volt, lévén, hogy idejét általában az erdőszélen szolgálatot teljesítő lányok futtatásával töltötte.

Hamar kiderült, hogy az jó oka van az ijedelemre, mert két tagbaszakadt atyafi ugrott ki utána a bokor mögül, az egyikük kezében kés, a másiknál karó, s igencsak a nyomában voltak. Ám az öreg Suszter sohasem volt félős természetű, azt meg pláne nem tűrte, hogy az ő felségterületén helytelenkedjenek. Felkapta hát a puskáját, s közibük ugrott, mire a két marcona legény nyomban meggondolta magát, s úgy eltűnt, mint Vöcsök Erzsi a pesti éjszakában.

-- No, Jóska bátyám, most megmentette az életemet – szólalt meg Jenő, ahogy levegőhöz jutott. – De nem is felejtem el, meghálálom, majd meglátja.

Teltek a napok, az öreg már-már megfeledkezett az egészről. Egy este aztán izgatottan csaholni kezdett a Füles, megzörgették a kiskaput.

-- Ki a fenét tekert erre ilyenkor az ördög? – kászálódott ki az öreg az ágyból, mert mindig korán fekvő, korán kelő ember volt.

Jenő állt a kapuban, mellette két unott arcú leányzó. Hajuk, mint a sötét éjszaka, szoknyájuk, mint az összement zsebkendő.

-- Megjöttünk, ahogy ígértem – rikkantott fel vidáman a strici. Az öreg nem értette a dolgot.

-- Hát… csak kerüljetek beljebb – mondta kelletlenül. Amíg a házhoz közeledtek, egyre azon törte a fejét, mit szól majd a minden tekintetben váratlan vendégekhez az asszony.

-- Láthatja, Jóska bátyám, én nem maradok adósa senkinek. Ezt a két jányt itt magának hoztam.

Na, erre aztán igencsak melege lett az öregnek. Már csak ez hiányzott. Lopva a szobaajtó felé lesett, mert biztos volt abban, hogy az asszony hallgatózik, lévén az néki régi jó szokása.

-- Hová gondolsz, fiam…? Öreg vagyok én már az ilyesmihez. Meg aztán, van énnékem feleségem.

-- Nem is úgy gondoltam én – húzta ki magát Jenő nagyvonalúságának büszke tudatában. – Ezek a jányok mától egy hétig magának dógoznak. A legjavát hoztam el. Megkeresnek ezek egy nap akár harmincezret is. Fejenként. Elvégre, a becsület az becsület.

Az öreg megpróbált szabadkozni, de a vendég egyre erőszakosabb lett.

-- Kinek néz maga engem – üvöltötte Jenő. – A saját testvéremnek se adnám oda őket, magának meg derogál elfogadni?

Már-már tettlegességgé fajult a dolog, ám a csapás nem onnan érkezett, ahonnan az öreg várta. Ekkor ugyanis a szobából kiugrott az asszony, felkapott egy söprűt, amiből nagy baj lett, mert Mari néninek a nyelvénél csak a keze járt szaporábban.

A vendégek megúszták néhány kék folttal, mert hamar kereket oldottak, de a gazda már nem volt olyan fürge, mint húszéves korában, s bizony alaposan helybenhagyta az élete párja. Aki egyébként soha többé nem hitt Suszter bácsi hűségében.