Chakogu meséi

Egyszer volt, hol nem volt, hosszú, hosszú évezredekkel ezelőtt történt az eset, egy távoli földrészen, ahol vad törzsek háborúztak egymással, szinte megállás nélkül.

Az egyik legkisebb törzs a moáké volt. Ellenségeik annyit üldözték és rabolták már őket, hogy csupán néhány falatnyi élelmük és pár korty ivóvizük maradt. Ekkor törvényt hoztak, mely szerint azokat az öregeket, akik már nem bírnak harcolni és vadászni, meg kell ölni, elegánsabban fogalmazva: fel kell áldozni az isteneknek. Ám, hogy tudásuk ne vesszen el, az áldozati szertartásra csak azok után kerülhetett sor, hogy minden tudományukat átadták a fiataloknak.

Egymás után zajlottak a szertartások, s a remegő kis öregek hamar beletörődtek a természet kegyetlen törvényébe: a gyengének pusztulnia kell. Egy napon, miután már hetek óta nem ejtett zsákmányt, az ősz Chakogut is a törzsfő elé idézték.

-- Van-e valami, amit nem vihetsz magaddal a Napisten országába? – kérdezte Chakogutól.

Az öreg lázas fejtörésbe kezdett, mert igazából egyetlen igazán fontos dologhoz sem volt különösebb tehetsége, de nagyon szeretett élni.

-- Talán a meséim, melyeket a nagyapámtól tanultam – nyögte ki bizonytalanul.

-- Hát jó -- egyezett bele a törzsfőnök --, de csak olyanokat mondhatsz, amit egyikünk sem ismer.

És ő elkezdett mesélni. A többiek szájtátva hallgatták, egyet-egyet többször is el kellett ismételnie, hogy megtanulhassák.

Ám az ősi történetek hamarosan elfogytak, neki viszont semmi kedve sem volt meghalni. Nem tehetett mást, mindennap újabb és újabb mesét kellett kitalálnia. Teremtő fantáziája sorra szülte a sárkányokat, varázslókat és tündéreket.

Egy napon az ellenség küldöttséget menesztett a moákhoz, hogy megtudja, mitől lettek ennyire békések. Otthon aztán elújságolták, hogy találkoztak egy szent emberrel, aki csodálatos történeteket mesélt. Nem sokkal később a két törzs örökre elásta a csatabárdot, és ettől kezdve közösen hallgatták Chakogu meséit. Hamarosan más népek is csatlakoztak hozzájuk, s ezzel megkezdődött Moa virágkora.

Eltelt néhány évezred, a tudósok kutatni kezdték, hogyan jöhetett létre egy ilyen bámulatosan fejlett és békés civilizáció. Beszéltek csodáról, földönkívüliekről, pedig csak annyi történt, hogy volt egyszer egy ember, aki nagyon szeretett élni.