Hajnali homályban pislog a lakótelep. Még csönd van, csak a főút felől mormog ide egy-egy korai zaj. Az egyik lámpa alatt, ahol a fény ráfolyik a tűzfal aljára, libben a köd, mozdul az árnyék.
Két apró alak tűnik elő. Az egyik, talán négy-ötéves kócos kisfiú, a másik egy jó fejjel magasabb leánygyermek. Fogják egymás kezét, a lány vállán hatalmas, szakadt utazótáska. Ernyedten himbálódzik, még teljesen üres.
A fal tövében gubbasztó szemetes-konténer felé tartanak, ismerik már a járást. Némi erőlködés árán felnyitják a tetejét, turkálnak a limlomok között. Látni nem sokat látnak, inkább csak úgy, tapintás alapján vadásznak a mindennapi kincsekre. Kenyérvéget, üres üveget, szakadt ruhát süllyesztenek a táskába. A kicsi még nem éri el a konténer tetejét, de ő is segít, a táska egyik fülét fogja.
Az első konténerrel gyorsan végeznek. Amikor odalépnek a következőhöz, egy pillanatra megrezzenek. A másik oldalán egy toprongyos pár tűnik elő a félhomályból. Egy darabig bizalmatlanul méregetik a gyermekek képében megjelent konkurenciát, de azok állják a tekintetüket.
-- Menjetek innen, ez a mi helyünk! – szól rájuk a férfi.
De azok nem ijednek meg. Aki sokat félt, azt már nehéz megijeszteni. A kovácspöröly vagy eltöri a vasat, vagy megedzi. Állnak hát szótlanul, nem mozdulnak sem előre, sem hátra.
Pedig a túlerő nyilvánvaló. Mi ez a két vékonyka gyermek két felnőtt embernek? És mégsem. Vagy nem viszi rá őket a lélek, vagy félnek, nem bukkan-e elő a sötétből valaki, aki védelmükre kelne.
De nem jön senki. Az emeleti ablakokból csak itt-ott szűrődik ki némi fény.
-- Azt mondtam, tünés innen, mert odacsapok! – emeli fel a hangját a férfi, s kezével tesz egy fenyegető mozdulatot.
-- Mi voltunk itt előbb! – szól a lány vékonyka hangon, de a biztonság kedvéért mégis hátrább lép egy kicsit, s húzza magával kisöccsét is.
Ez a nem várt ellenállás alaposan felingerli a két felnőttet. Most már a nő is bekapcsolódik, s olyan szitokáradatot zúdít az emberkékre, hogy talán az egész lakótelepen hallják. Azok megpróbálnak kitartani, de lépésről lépésre hátrálni kezdenek. Ellenfeleik már teljesen belelovalták magukat az egyenlőtlen harcba, látják, most már nem szabad félbehagyni, közel a győzelem. Szorosan a hátrálók nyomában maradnak, s ezzel mind távolabb kerülnek a konténerektől.
Ebben a pillanatban egy szemesautó áll meg a kukák mellett. Markos legények ugranak le róla, s pillanatok alatt kiürítik a két edényt. A csatázók már csak akkor kapnak észbe, amikor az autó eltűnik a sarok mögött.
-- Menjünk innen! – legyint lemondóan a férfi. – Holnap is lesz szemét.
-- Na, ne sírj, holnap majd korábban jövünk ki! – vigasztalja a lány a ház mögött a fiút. Aztán eltűnnek a foszladozó sötétségben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése