A nagy üzlet

János bácsi aranykezű ember volt, amolyan ezermester, mégsem csinálta meg a szerencséjét. Előbb iparosként kereste a kenyerét, de abba belebukott, aztán a visszakapott kis földjén gazdálkodott, de a nyakán maradt a termés. Így aztán elég nehezen tengette az életét, pedig takarékossági okokból csaknem minden szenvedélyéről lemondott.

Csupán egy maradt meg, a fotózás. Szép napos délutánokon fogta özönvíz előtti, immár muzeális értékű gépét, aztán nekiindult a határnak. Fényképezett szép fát, fura alakú felhőt, félénk tekintetű őzet, meg a jó ég tudja, mi mindent. Csak úgy, a saját gyönyörűségére. Szidta is eleget az asszony, mert már ez a mulatság is egyre többe került.

Egy napon, amikor épp a patak fölé boruló fákat fényképezte, egy falubeli fiatal pár ugrott ki a lombok alól.

-- Maga meg mit fényképez itt!

János bácsi megpróbálta szép türelmesen elmagyarázni portyázása célját, hosszasan ecsetelte az anyatermészet szépségeit, de látszott, hogy azok egy szavát sem hiszik.

-- Na, adja csak nekem szépen azt a filmet! – rivallt rá a fiú!

-- Adnám én, fiam, adnám, de sokba került az nekem – próbált hárítani az öreg.

-- Megfizetem az árát, ebből bőségesen kitelik! – húzott elő amaz a zsebéből két hasas bankót. – Aztán tartsa a száját!

És ekkor János bácsi rájött, hogy nem is olyan rossz üzlet a fotózás. Másnap egy használt filmet tett a gépébe, s ott sétálgatott a büszke Gelencsér kertje végében, akiről köztudott, hogy mindig feketemunkásokkal dolgoztat. Alig telt el néhány perc, s már szemet is szúrt a gazdának. Hiába bizonygatta neki az öreg, hogy nem hátsó szándékkal jár erre, erőnek erejével megvette tőle a filmet.

A szomszédék Mariskája, akinek az ura külföldön dolgozott, félhavi fizetést nyomott a markába, mert épp akkor lesett át a kerítésen, amikor egy kamionsofőr kiugrott az ablakon. Szappanosnál, a környékszerte elismert benzincsempésznél akkor tett tisztelgő látogatást, amikor hárman is tankoltak az udvaron. Az meg nagyvonalú ember volt, nem csupán a filmre tartott igényt, meg is vendégelte az egyre inkább elhíresült fotóművészt.

Mert János bácsi fogalom lett, sőt hatalom. Az a fajta ember, akit általában nem szeretnek ugyan, de rosszat senki sem mer róla mondani. Még a polgármester is megsüvegelte, mióta az öreg poharazgatás közben lekattintotta az egyik vállalkozóval, aki utóbb fölényesen nyert meg egy nem teljesen demokratikusan elbírált pályázatot.

Épp a polgármesternek jutott eszébe, hogy egy ilyen tehetséges ember, mint János bácsi, nem maradhat tovább munka nélkül. Hamarosan ki is nevezték a polgármesteri hivatal reklám- és marketingtanácsosává. A faluban ugyan senki sem tudta, hogy ez pontosan mit jelent, de ki merte volna megkérdezni.

És épp ez a hírnév okozta János bácsi bukását. Eljött az állami ünnep, melynek fényét egy emléktábla leleplezése is emelte. Megjelent a sajtó is, s az újságíróknak a polgármester annak rendje és módja szerint bemutatta János bácsit. Az egyik fotós érdeklődését igencsak felkeltette a muzeális fényképezőgép.

-- Szép darab, nagyon szép – mondta hosszas vizsgálódás után. – Kár, hogy nem működik, s talán már meg sem lehet javítani.

És másnap János bácsi ismét az utcán találta magát.