Arribada, az ősi szertartás

Balogh Boglárka útijegyzete I.

Közép-Amerika trópusi országa, Costa Rica, a természeti különlegességek paradicsoma immár 500 éve elbűvöli az ide utazót. Ez a szépség és az állatok bőséges száma, fajtája tette az országot oly népszerűvé az ökoturisták körében, majd adta meg a lehetőséget a hirtelen fejlődéshez. Én is az utazásnak ezt a fajtáját választva utazom Nosarara a Csendes – óceán partjára, hogy, felfedezzem a viszonylag érintetlen területeket, megismerjem a tájakhoz mindig szorosan kapcsolódó embereket és életeket, ahol a természeti és kulturális értékek különleges élményt nyújtanak, miközben felelősséget is vállalhatok értük, és önkéntesként dolgozva hozzájárulhatok a helyi közösségek életminőségének javításához.

Véres korongot fest a lemenő nap Costa Rica egére, ahogyan motorunkkal a csendes földúton a tengerpart felé gázolunk. Bár az esős évszak lassan a végéhez közeledik a leszakadt vezetékek, a vihar cibálta fák még némán őrzik a trópusi éghajlat nyomait, de ismerve azt a biológiai csodát, aminek szemtanúja csak ez idő tájt lehetek, sem a szinte járhatatlanná vált út, sem pedig a megszámlálhatatlan szúnyogok raja nem képesek eltántorítani.

Arribada, vagyis a tengerhez érkezés. A hold ciklus utolsó negyedének kezdetekor néhány nap után valamiféle titkos jeladásra megkezdődik az ősi szertartás. Kezdetben csak néhány száz teknős majd a következő három-hét napban folyamatosan újabb és újabb több tíz -, néha több százezer nőstény érkezik a tengerpart egy meghatározott szakaszára, hogy tojásaikat lerakják és beássák a homokba.

Sok elmélet van arról, hogy mi váltja ki ezt az egyedülálló, közös fészkelési magatartást, ezek közé tartozik a tengeri szél, a Hold ciklusok, valamint a nőstények feromonjainak kibocsátása. Annak ellenére, hogy ezek a tézisek régóta ismertek, a tudósok még nem tudták pontosan meghatározni az arribada tényleges okait, ugyanis nem minden nőstény érkezik ez idő alatt a meghatározott partszakaszra, néhány magányos fészekrakó is akad, vagy egyesek keverik a két fészekrakási szokást. Bár más teknősfajták esetében is dokumentálták hasonló csoportos migrációt, ez a tömeges és szinkronikus magatartás csak a Lepidochelys nemzetségébe tartozó fajokra jellemző, mint amilyen az olajzöld fattyúteknős is, amely világszerte a trópusi régiókban így a Dél-Atlanti-óceán, Csendes-és Indiai-óceán környékén honos. Az olajzöld fattyúteknős hasonló az atlanti fattyúteknőshöz, de keskenyebb a páncélja és kisebb a feje. A felső páncélja általában magasabb és színesebb, mint a fajtársáé. Ez szürkés-barna, fekete vagy zöld színű lehet. Az atlanti fattyúteknőshöz hasonlóan a legkisebb tengeri teknősök közé tartozik. A hossza 60-80 cm lehet, a súlya nem haladja meg a 45 kg-ot.

Az Ostional Wildlife Menedék Costa Rican jött létre 1984-ben az olajzöld fattyúteknősök egyik legjelentősebb fészkelő helyének megóvása érdekében. Az első teknősök 1930-ban jelentek meg, az első arribada, amit dokumentáltak 1959-ben történt, s bár tíz év óta figyelték ezt a speciális migrációs szokást az első kutatásokat csak 1970-ben végeztek a costa ricai egyetem professzorai, s állapították meg hogy a csúcs időszak az esős évszak augusztusától decemberéig tart, amikor rendszeresen havonta egyszer, néha kétszer is megtörténik a fészekrakás. A legnagyobb "arribada" amit eddig feljegyeztek Ostionalnal 1995 novemberében történt, ekkor  500 000 körüli nőstényt számláltak meg a tengerpart ezen szakaszán az 5 napos szertartás  ideje alatt. A fészekrakó teknősök általában dagálykor, éjjel érkeznek, de arribadakor már délután 4 órától megkezdik az ásást és folyamatosan jelennek meg a tengerparton másnap reggel 7-ig.

Lassan szürkül, amikor helyi vezetőnk jelenlétével megkezdjük utunkat a különleges partszakaszon, ahol a fekete homokot fehér pöttyökkel mintázó törött teknős tojások foszlányai hevernek, és a zsákmányra vadászó keselyűk hada is megérkezik. Ameddig a szem ellát olajzöld páncélok mindenfelé, és az óceáni élethez szokott nőstények lassú, fájdalmas mozgása valamiféle egységes ringás hatását kelti. Egyesek még csak most vonszolják hatalmas testüket a tengerpartra, hogy ott hátsó lábukat mintegy speciális lapátot használva fészket ássanak a vulkanikus homokba, amibe mintegy 100-105 fehér, ping-pong-alakú tojást raknak, míg mások már azt a furcsa koreográfiát járják, amiről becenevüket a táncos tengeri teknőst kapták. Tojásrakás után ugyanis a gödröt gondosan beássák, majd sajátos lassú, egyik oldalról másik oldalra billenő táncszerű testmozgással a homokot keményre tapossák és csak ezt követően kúsznak vissza a tengerbe.

Az arribada folyamán a fészkelő teknősök akár 10 millió tojást is képesek a parton hagyni. Szinte hihetetlen, de Ostional az egyetlen hely a világon, ahol a tojás orvvadászat legális. A tudósok ugyanis megállapították, hogy a legtöbb első éjszaka lerakott tojás megsemmisül, mert az újonnan érkező teknősök fészekrakás közben kiássák és agyontapossák őket, hogy sajátjaikat tehessék a helyükre. Ezért 1987 óta a kormány Costa Rican lehetővé teszi a nemzetközi teknős – tojás tilalom ideiglenes felfüggesztését, és Ostional közössége a kölcsönös megállapodás értelmében saját partszakaszának 900 méterén begyűjtheti a halálra ítélt tojásokat minden egyes arribada első 3 napján és értékesíthetik azokat. Így a közössége kb. 500.000 tojáshoz jut 3-4 hetente.

Cserébe a lakosságnak meg kell védenie a teknősöket a ragadozóktól, meg kell tisztítaniuk a strandot a törmelékektől, járőrözniük kell éjjel-nappal az orvvadászokat lesve, valamint felügyeletük nélkül senki nem látogathatja a partszakaszt az arribada ideje alatt. A kisteknősök 45-54 napon belül kelnek ki a fészek inkubációs hőmérsékletétől függően, ami az újszülött nemét is meghatározza, így az ellátandó feladatok közé tartozik a fák ültetése is, szabályozva ezzel a vulkanikus homok hőfokát.
50 nap múlva a hajnal újra Ostional partjainál talál, a néma emberek között csak a keselyűk és a kóbor kutyák ugatása hallatszik. Mindannyian ugyanarra várunk. Az új élet születésre. Csendben figyelem a tájat és arra gondolok, hogy az ősi túlélési törvény szemtanúja leszek, amikor a vadász és az áldozat a fennmaradásért küzd, amikor a tengerhez való futás verseny az élet és a halál mezsgyéjén. És akkor hirtelen megmozdul a lábam alatt a talaj, kis fejek majd hatalmas küzdelem árán apró testek jelennek meg a fekete homokban, s a szinte még félig vak újszülött teknősök megérezve a tenger szagát a szélben azonnal tudják a helyes irányt és rohanni kezdenek a habok felé. Először csak egy, majd sorban a többi is, s perceken belül már több száz apró láb tapossa a vulkanikus talajt. A kutyák izgatott ugatásba kezdenek, és a keselyűk szárnyukat eregetik, készen az ölésre. A hajnal hasad, vastag csíkot festve a tenger tetejére, és én csak némán figyelem az elkeseredett igyekezetet. A helyi közösség tagjai kísérik a kicsinyeket a tengerig így biztosítva védelmet jelenlétükkel, de sem megérinteni sem felemelni nem fogják őket, hogy megkönnyítsék az újszülöttek habokba jutását. Jól tudják, a kis teknősöknek szükségük van a futásra, hogy apró tüdejüket fejleszthessék.
A legtöbb fióka nem éri meg a termőképes kort, de azok, akik igen, emlékezni fognak annak a tengerpartnak a szagára, ahol a világra jöttek, és 10 - 15 év után ugyan oda fognak visszatérni, hogy immár saját tojásaikat rakják le Ostional fekete, vulkanikus homokján.